Az ókori görög találmányok múzeuma, a Herakleidon Múzeum

A Herakleidon Múzeumot, az antik kor technikai találmányait bemutató interaktív tárlatot semelyik honlap sem reklámozta. A részletes Athén térképen, a tárgymutatóban találtam és felkeltette az érdeklődésemet: 16 Herakleidon St. English home — Herakleidon Museum (herakleidon-gr.org)

Odaérve kiderült, hogy extra szerencsém van, mert nem csak, hogy be tudtam illeszteni a múzeum (két épület) meglátogatását a napomba, hanem egy egyetemi hallgató volt ott gyakorlaton, és a gyakorlata részeként vezetést tartott nekem a találmányokról. Minden modellt megmutatott, elmagyarázott, méghozzá úgy, hogy működtette őket. 

Megmutatta a színház díszleteit, amelyek mindösszesen abból álltak, hogy az „ablakokban” feltekerhető függönyök voltak, rajtuk perspektivikus rajzzal, és minden darabnál vagy jelenetnél a megfelelőt leengedték, ezzel jelezve a helyszínt. Ezek a perspektivikus rajzok igazi épületek illúzióját kelthették.

A dráma három műfajának megfelelően (tragédia, komédia és szatirikus dráma) a háttér is „tragikus”, „komikus”, vagy „szatirikus” volt.

A hátterek gyors mozgatására azért is szükség volt, mert a színházi versenyek során mindig legalább három művet mutatták be egymás után.     

A lépcsőzetes elrendezésű ülések alá pedig hatalmas bronz edények voltak beépítve, az edény szájával a színpad felé fordítva. Ezek hangszórókként felhangosították a színészek beszédét a nézők fejmagasságában.

A Kr.e. 4. századra egész tudomány alakult ki az akusztika területén matematikai számításokra alapozva. Három további dolog erősítette fel a hangot: a padlózat a zenekar alatt és a színpadi épület homlokzata. A kórusból kiváló színész hangját egy harmadik is, a színpad egy meghatározott pontja, amely faburkolattal volt ellátva. Ez ki volt jelölve a szóló szereplők számára mint harmadik „hang reflektor”.

A szolgálóautomata, amely robotos lépésével haladni is tudott. A bal tenyerébe rakott csészébe pedig italt töltött a kancsóból:

A szentélyek kapujának "automatikus" kinyílásának a titka nem volt más, mint hogy a kapu előtt lévő kör alakú áldozati oltáron (tűzrakón) tűzbe vetették az ajándékként hozott állatokat, az alul lévő helyiségben a szerkezet a meleg levegő hatására megmozgatta a kapunyitót, így a kapu kinyílt jelezve az istenek megelégedettségét, majd, amikor lehamvadt a tűz, a kapu becsukódott.

Az ókori "számítógép" felnagyított modellje azt mutatta be, hogy a tengerfenéken 1900-ban talált ókori, bronzból készült szerkezet hogyan jelezte előre a csillagos ég változásait, például a napfogyatkozásokat is. 

A modern szerkezet segítségével a kutatók kiszámolták egy modern kori napfogyatkozás időpontját. 11 órára várták, mert a szerkezet alapján tudták, hogy a nap 11. órájában fog bekövetkezni, de nem, 17 órakor volt a napfogyatkozás. A megoldás meg az lett, hogy a görögöknél a nap első órája reggel hatkor kezdődött!

 Az eredeti tárgy az Archeológiai Múzeumban van – mondták a csillagvizsgálóban, ahol szintén elmagyarázták a működését.

 Így nézett ki egy lakás szerkezete:

Vécé is volt a lakásokban: 

A görög templomok hatalmas oszlopait nem egyben állították fel, hanem körszeletekből rakták össze. Eleve úgy voltak ezek kifaragva, hogy voltak rajtuk kiálló részek, amelyekhez a köteleket rögzítették, és csigák segítségével emelték a magasba a kőtömböket.

 

Mindegyik szelet közepén volt egy lyuk, így pontosan tudták illeszteni és habarccsal össze is ragasztották őket. Ezt követően levésték a kiálló bütyköket, majd belevésték a függőleges vájatokat a már helyén álló oszlopba:

A következő rajzon lévő szerkezet az indító szerkezet volt a futóversenyeken. Az indító az atléták háta mögött állt és kötelek segítségével egyszerre engedte le minden versenyző előtt a kapuként szolgáló rudakat, vagyis egyúttal a versenyzők előtt lévő kötelet:

Nem tudott semelyik futó korábban startolni (azaz „kiugrani”), mert a rudak, a vaskampók és a kötelek ezt megakadályozták:

A következő képen az üreges („viaszvesztéses”) bronz szobrok kiöntésének a fázisai láhatók jobbról balra. 1. lépés: favázra felépítették agyagból a szobrot (a modellt). 2. lépés: a modell felszínét vékony rétegben viasszal látták el. 3, lépés: viaszból nyúlványokat ragasztottak a vékonyan felkent viaszhoz, és az egészet bekenték földdel. 4. lépés: a modellt elkezdték hevíteni, és a megolvadt viasz kiolvadt, a helyét pedig bronzzal töltötték fel. 5. lépés: a nyúlványokat, amelyek most már szintén bronzból voltak, eltávolították, és kész is volt az öntvény szobor. (Ilyen szobroknak egy egész termet szenteltek az Archeológiai Múzeumban).

A következő képen az ókori gőzgép modellje látszik. Egyetlen gond volt vele, hogy hiába találták fel, a gőznek az erejét semmire nem tudták használni! A forgó gömbhöz már csak egy szíjat/láncot kellett volna rögzíteni, és már használhatták volna is, például, a rotációs mozgást átalakítva szivattyúzásra.

Igenis voltak időmérő eszközök a görög időkben: vízórák és napórák. A képen látható szerkezetben a kifolyó víz felszínén úszó falap egyre mélyebbre süllyed és a szerkezet mutatja, hogy mennyi ideje van még a felszólalónak vagy a szónoknak.

Itt pedig egy torony makettje a napórával:

A múzeum egy másik épületében (Apostolou Pavlou utca 37), egy kisebb kiállítás szólt a hajózásról

Az ókori görögök a távközlés különböző fajtáit ismerték. állon itt néhány példa.

Hatalmas tüzeket rakva a hegyek csúcsán, tudtak üzenni. Főképpen háborús időkben volt rájuk szükség.

Galambok segítségével is üzentek. Feljegyezték az egyik olimpiai versenyző nevét, aki így üzente meg győzelmét szülőföldjére, Aeginára.

Bőrszalagok segítségével titkos üzeneteket tudtak küldeni. Feltekerték a keskeny bőrszalagokat egy rúddarabra ferdén. Ráírták a szalagra az üzenetet vízszintesen, majd letekerték a szalagot a rúdról. Így csak random betűk voltak egymás mellett. Az üzenetet, aki megkapta, úgy tudta elolvasni, hogy ő is feltekerte a bőrszalagot egy azonos átmérőjű rúdra.

Szintén titkos üzeneteket tudtak küldeni egy körlap segítségével (a felső képen), amelyen 24 lyuk volt a görög ábécé 24 betűjének megfelelően. Továbbá egy kettős vonal jelölte az A betűt, vagy az előre megbeszélt első betűt. Zsinór segítségével, betűről betűre haladva „átszőtték” a korongot. Annak, aki megkapta az üzenetet, nem volt más dolga, mint visszafejteni a zsinórt és persze feljegyezni a betűket. A körtárcsán az üzenet elküldésekor – természetesen – nem voltak felírva a betűk.

 Kr.e. 200 körül már feltalálták, vagy tökéletesítették a keleti üzenetközlési módszert, az optikai távírót. Vagyis fáklyák és a görög ábécé betűinek segítségével üzeneteket tudtak továbbítani.

Az ábécé betűi fel voltak írva egy négyzethálós táblára (alsó kép), sorokban és oszlopokban. Egy magaslati ponton két csoportban (a képen két kőfal tetején) voltak elhelyezve a fáklyák. A bal oldali fáklyasor a sorokat jelölte, a jobb oldali pedig az oszlopokat a táblázatnak megfelelően.

Például: 1-4, azt jelenti, hogy ha a bal oldali fáklyák közül az 1., a jobb oldali fáklyák közül a 4. égett, az a delta betű. Remélem, jól fejtettem meg!