Az iskolai élet és oktatás múzeuma

Egy megható kis múzeum az oktatásról: School Life and Education Museum

Vigyázat, mert nem a Google maps által megadott címen van. Az új, pontos címe: Agias Filothei 17, Athens

Az 1640-1880-as évek közötti években nem volt szervezett oktatás az országban mindaddig, amíg az első király, Ottó elrendelte az iskolák létrehozását az 1830-as évektől. Mikor már lettek iskolák, akkor meg a nyelv kérdése is problémát okozott: hogy dimotikí vagy a katharévusza nyelven folyjon-e az oktatás. Katharévusza – Wikipédia (wikipedia.org)

A legtöbben azonban azon a véleményen vannak, hogy csak a gyermekek anyanyelvén lehet oktatni. 

Végül is az 1840 utáni időszakban konszenzus született, tankönyveket kezdenek írni, bizottságok ellenőrzik, és a tanárok csak a központilag kiadott könyveket használhatják.

1880-tól kezdődően olyan irodalmi művek is megjelennek a tanmenetekben, mint a Robinson Crusoe és az Odüsszeia. Ekkor már fontos szerepet kap a könyvek olvasása. 

1917-ben oktatási reformot vezettek be. Tankönyvíró pályázatot írtak ki. Fontossá vált, hogy olyan munkák jelenjenek meg, amelyek megfelelnek a tanulók életkorának és az érdeklődési körének. Ez volt az első alkalom, amikor oktatók, írók, nyelvészek, képzőművészek együtt dolgoztak a könyvek megalkotásán. 

1936-1940 között Ioannis Metaxas diktátor idején csak a hatalom által ellenőrzött könyvekből volt szabad tanítani, olyanokból, amelyek az ideológia szolgálatában álltak. 

A II. világháború idején az iskolákat bezárták. 1944-ben, a felszabadulás után nyitották meg őket újra. Megint felvetődött a nyelvi kérdés. 

1964-től Papandreou kormánya visszaállította a katharévusza görög nyelvet, kilenc éves kötelező oktatást vezettek be, új könyveket adtak ki.

Ebben az időben a leányok hosszú, sötétkék, elölgombolós vászonból készült köpenyt viseltek fehér gallérral, a köpeny zsebében pedig mindig kellett lennie tiszta zsebkendőnek. A fiúk hosszú, ingszerű köpenyt viseltek és hozzá tartozó sapkát. Az egyenruha viselését 1982-ben törölték el. (Nálunk is az idő tájt törölték el a kötelező iskolaköpeny-viselést, mert a gimnáziumban még hordanunk kellett.) 

Az iskolai   étkezést a II. világháború után kezdték megszervezni a görög állam és a Marshall segély segítségével. Az étkezést ingyenesen kapták a tanulók. Szakácsok és maguk a gyerekek főztek. Minden gyerek szigorúan meghatározott mennyiségű ételt kapott. 

"Akit nem vesszőznek meg, azt nem is lehet oktatni-nevelni!"- mondta a korabeli szlogen. 

A tanárok egy fa pálcát tartottak maguknál a tanulók megfegyelmezésére, de a legrendetlenebb tanulóknak maguknak is volt pálcájuk, hordták magukkal. Ezen kívül még egy sor fegyelmezési, büntetési módszer is volt: hajhúzás, fülhúzás, féllábon állás, a tanuló bezárása a sötét pincébe, a haj rövidre nyírása, vagy mondatok, fogadalmak százszori lemásolása. Ki van állítva egy lap, amelyen kétszázszor van leírva ugyan az a mondat. 

A legszigorúbb büntetés az volt, amikor a fiúknak egy doboznyi éles dióhéjon kellett térdepelniük. A tanárok az iskolán kívül is felügyelték a tanulókat. 

A művészetek és a kézművesség kötelező tantárgyak voltak.  A lányok háztartástant, hímzést tanultak, olyan dolgokat, amelyek hasznosak lehettek nekik ahhoz, hogy háziasszonyok legyenek. A fiúk famegmunkálást tanultak.

Akárcsak nálunk a gyerekkorunkban, itt is szőttek színes papírcsíkokkal a gyerekek.

A kalligrafikus írás kötelező tantárgy volt 1908-tól az elemi iskolákban. A szép kézírás a képzettség és iskolázottság szintjét mutatta. Különböző évfolyamok számára, különböző nehézségű szépírás füzetek voltak a nehézségi szintet fokozva. Más vastagságú tollakat használtak a vékony és a vastag vonalakhoz.

Kezdetben a gyerekek palatáblára írtak palavesszővel, magasabb évfolyamon már tollszárat és fém tollhegyet használtak, vitték magukkal az iskolába a tintát is. 

A ceruza drága volt, ezért gyakran kettévágták őket. Nem volt ceruzahegyezés, hanem késsel vagy borotvával faragták a ceruzákat. A színes ceruzák nagyon drágák voltak, kicsi dobozokban árulták őket. Ezeket jobban meg tudták fizetni az emberek. Radírt nem használtak a vonalak eltávolítására, hanem kenyérmorzsát. 

'"A füzet a tanuló tükre!"- mondták. 

A füzetek kicsik volta, a lapjaik meg igen vékonyak, azért, hogy olcsón tudják adni. A lapok könnyen szakadtak és gyűrődtek. Mégis a füzeteknek szépnek és rendezettnek kellett lenniük. 

Az iskolák 1940-es lerombolása után, amikor újra megszervezték az oktatást, a tanulók hosszú lócákon, vagy pedig fém tartályokra fektetett deszkákon, bármiféle fa hulladékból eszkábált asztalokon írtak.

A tanulók a tantermeket maguk takarították a tanárok irányítása mellett. A képeken a gyerekek karba tett kézzel ülnek, közös könyveket használnak, a padnak pedig lábtartója volt, hogy ne fázzon a lábuk. (1968. évi fotó)

Ami a gyermekek játékait illeti: körtáncok, csuzlizás, golyóval játék a homokban, sárkányeregetés, szembekötősdi, karikázás (biciklikerék gurítása, hajtása egy fadarabbal). focizás, bakugrás, babázás, kártyajáték. 

A kiállításban láttam egyéb játékokat is: fa játékokat, rollert, modelleket, sárkányt, karikát, rongybabát, rongyból készített similabdát, marionett bábúkat, házilag készített papírbábokat, amelyeknek a végtagjait miltonkapoccsal rögzítettek, mozgathatóak voltak. A képeken kötélhúzást, "Sót vegyenek" játékot is láttam, amikor az egyik gyerek a másik hátán nyargalászik.

Az 1950-es években a lányok még ritkán jártak iskolába. Erre bizonyítékul szolgálnak az  osztálynévsorok, ahol kevés lánynév szerepel.

Tíz jeggyel osztályoztak. Kevés tanulónak volt jó jegye, sok volt a bukás, évismétlés, akár kétszer háromszor is. Sok volt a kibukás is az iskolából. A szülők nem igen bánták, mert szükség volt a gyerekekre a háztartásban és a földeken.