Harmadik nap: ismerkedés a várossal

A nap óriási, özönvízszerű esővel kezdődött. Nem volt érdemes kimenni a 11 órakor kezdődő őrségváltáshoz. csak ronggyá áztam volna. Pedig az volt a tervem, hogy a Nemzeti kerten át megyek és megnézem a díszes őrségváltást.

A Nemzeti kert nagyon szépen gondozott park. Ahányszor csak ott jártam, átsétáltam rajta, mindig kertészek hada dolgozott, gereblyézett. Egy kis tavacskában teknősök vannak. Egy másikban pedig vízi szárnyasok úszkálnak. Sok egzotikus fa és virág mindenütt. egy részüket Afrikából telepítették ide, az állomány egy nagy része Görögország minden részéről hozott növényekből áll.


Elállt az eső, így a 12 órás (kevésbé látványos) őrségváltást meg tudtam nézni a parlament előtt:




A National Historical Museum vasárnaponként ingyen látogatható. Nem kétséges, hogy akkor kell megnézni. Azért nem kell kihagyni, mert ebben az épületben ülésezett a régi parlament.


A ülésterem:


A múzeumban fotókiállítás van az I. világháborúról, és az azt követő menekülthullámról, amikor százezrek hagyták el a törökök által elfoglalt/megszállt/visszaszerzett területeket. Ugyanezt a történetet olvastam, látta a másik szemszögből tavasszal Isztambulban. Kemal Atatürk vezetésével a törökök visszaszerezték az I. világháborúban elveszített területeiket. Ugyanis Anatólia egy kis részének kivételével az összes Kis-ázsiai területüket elvesztették volna.

Érdekes a múzeumban az életmódkiállítás:


Régi hajóorrokról származó díszek:

Népviseletek. Igen hasonlóak a török és a görög viseletek. Nem véletlen, 450 évig éltek török megszállás alatt, valójában egymás mellett. 


Az Ermou utca közepén, szó szerint a közepén, nem lehet eltéveszteni, mert  belebotlik az ember, egy 11. századi, kereszt alakú kis kápolna, a Kapnikaea áll. Nyitva van. Működő templom. Bátran be lehet menni: 




Utunk a Római agora mellett vezet. Benézve látni, hogy most, hogy hőség lett, az emberek nyolcvan százaléka a romok árnyékában ácsorog: 


A török időket idézi a Bazár dzsámija:



Ingyenes külön busszal lehet kimenni az Ermou utca Synagma tér felöli végétől a Stavros Niarchos Fundation Cultural Centerbe.




















Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Az iskolai élet és oktatás múzeuma

SNFCC - a 21. század terei