Irány a tenger!

 Szombat van. Mögöttem az egész hét a képzéssel, a sok-sok csavargással, múzeummal, romkertekkel, az öt napja tartó hőséggel (és mögöttem van az egész tanév is). Tehát ma lazítás: irány a tenger!

Ma kivételesen nem is keltem korán, ma nem kellett megelőznöm  a tömeget az Akropolisznál, ma nem kellett azért korán indulni, hogy még elviselhető hőmérsékletnél kezdjem (legalább az elkezdésnél) a sétáimat a régészeti helyszíneken (amiket én csak romkerteknek nevezek röviden).

Pireusztól délre sorban húzódnak a strandok. Kevés kivételtől eltekintve (ahol néhány szálloda elkerítette a partot) mindenütt ingyenesen lehet fürödni, napozni. Helyenként napozóágyat és napernyőt is lehet bérelni, vannak büfék is. De megtalálhatóak az egészen egyszerű partok is, ahol a fentiekből semmi nincs. Ott a kavicsos part, a kék tenger és helyenként árnyék is. 

Elsőként a T7-es villamos  végállomásánál lévő település, Voula partján csobbantam. 

Semmi extra, viszont van árnyék. Menet közben a villamosból látszanak a strandok, sokkal szebbek is voltak ennél, mint utóbb megállapítottam, de viszonylag közel akartam lenni a Vouliagmeni tóhoz, ami a mai nap végállomása lett.

Itt fürdés, uzsonna és indulás tovább a tóhoz. Gyalog. Rekkenő hőség van, de a szél lengedez, időnként bevizezem a ruhámat, és van esernyőm a tűző nap ellen. Útközben (kb. 7 km az út) szerencsére szép vízpartok, árnyas sétányok, elegáns szállodasorok, pálmafás utak mentén haladok. 

A neten olvastam, hogy a Vouliagmeni tó egy vulkáni kráterben keletkezett nem messze a tengertől. Ezért ez különlegesnek számít. Vonzó fotókat is találtam róla. Azt azonban nem írták, hogy ez nem egy kirándulóhely, hanem egy termálfürdő. A tó felét magas, kopár sziklafalak határolják. Ha megmászná is az ember a hegyet, lejutni ott nem lehet.

A tó többi részét étterem és napozó-pihenő part határolja, ahova nem lehet csak úgy pár percre, fél órára besétálni, pihengetni, fotózni, ugyanis a fizetős (19 euró nyáron) fürdőhöz tartozik. Bekukucskálni csak az étterem napernyői felett lehet.

Vissza tehát a néhány percre lévő tengerpartra. Itt egy kis öböl vár. A kavicsokon könnyű a bejutás, a látvány a nyílt víz felé pedig gyönyörű. 

A tengervíz kárpótolt a csalódásért, ami a tónál ért, és mint utóbb gondoltam, felvértezett a hazaútra, ezúttal már végig busszal. A Vouliagmeni tó megálló a 122 busz végállomása, itt fordul vissza. Durván fél óránként indul vissza Athén felé, az M2 metró Elliniko végállomásához. 

Hat perccel az indulás előtt a busz már zsúfolásig tele volt. Felpréselem magamat a peronra. Jegyet kezelni nem tudok, nem is tudom, hol a készülék, az igen hangos görög fiatalok között felesleges lenne kézről-kézre adatni a jegyemet. Mindegy is, ellenőr ide nem fér fel, majd kezelem úgyis a jegyet (90 percig érvényes) a metrón. 

Az ajtóhoz lapulva (de a buszon belül vagyok). Hogy érzékeltessem a tömeget: a négyes üléseken hatan ülnek, a két üléstámla közötti táskatartón ketten. A sofőr mellet az első ajtónál tizen vagyunk úgy, hogy két fiatal a szélvédő előtt ül az ablaknak támaszkodva, mintegy a "műszerfalon". 

A busz nem áll meg sehol sem, hiába integetnek a megállókban az utazni vágyók. Csak akkor állunk meg, ha van leszálló. Akkor kinyitja a sofőr az ajtót, kis levegőhöz jutunk, és a leszálló utasok helyére betuszkolja magát egy-két szerencsés.

Tipp: ha vissza akarsz jutni Athénba, akkor hagyj rá bőven időt, mert lehet, hogy csak a második buszra férsz fel (fél órával később a végállomáson), vagy még arra sem a köztes megállókban.